2011. október 7., péntek

Interjú, Melinda ékszereivel!:)




Kezdjük a kezdeteknél… Mióta foglalkozol ékszerkészítéssel,
hol találkoztál először ezzel/kkel a technikával/kkal, 
milyen technikával/kkal dolgozol, 
és mi volt az első ékszered, amit elkészítettél?



Három éve vásároltam először gyöngyöket és hozzá való szerelő elemeket, amikből kezdetleges, egyszerű, egy-két szálra fűzött ékszereket készítettem. Aztán a világhálón barangolva láttam, hogy milyen csodás mintákat alkotnak mások és sokan voltak már akkor is, akik megfertőződtek ezzel a csodás elfoglaltsággal, hát én is elkezdtem, próbálkoztam, fűztem, bontottam és egyre több mintát próbáltam ki. Először nagy küzdelem volt egy-egy mintán átrágni magam, főleg olyan mintán, amihez nem volt magyar nyelvű leírás! Nagyon sok, tehetséges példaképem van nemcsak magyarországon, hanem külföldön is! És eljutottam már arra a szintre is, hogy magam is készítettem mintát.


 Volt már kedvenc alkotásod, és ha igen mi volt az?
Minden minta, amit megfűzök a szívemhez nő, mert hiába más mintáját fűzöm meg a színvilágával az enyémmé válik. A nyáron fűztem egy szettet, az egyik saját mintám felhasználásával, talán azt emelném ki kedvencként!

Büszke vagyok még az eddigi három esküvői ékszeremre is, és nagyon szeretnék még készíteni, mert annyira jó volt együtt tervezgetni a menyasszonyokkal, míg készült az ékszereik szinte napi kapcsolatban voltunk, 2-3 naponta találkoztunk, egyeztettünk!


Hol szoktál alkotni?
A konyha/étkező helyiségünk elég nagy, így az egyik sarkot neveztem ki műhelynek, egyelőre egy asztalom és egy székem van, az asztal tetején nagy káosz, mert ugyan minden alkatrész és alapanyag dobozolva van, de mindez az asztal tetején! Most tervezek, rajzolgatok, hogy hamarosan egy asztalos készítsen nekem egy munkahelyet, polcokkal, fiókokkal. 



Melyik korosztálynak szólnak a munkáid?
Az ékszereimet elkészítem, és, hogy ki viseli? Az aki első pillanatra beleszeret, nem tudom és nem akarom korosztályhoz kötni, mert mindenki olyan ékszert vesz fel, ami tetszik neki és a ruházatához illik. Inkább sokan alkalminak látják az elkészített ékszereimet. Így aztán néhány kedves ékszer. Barátnőmet (törzsvásárlóim) megkértem, hogy egy-két ékszerhez készítsenek öltözetterveket, de kifejezetten hétköznapi viselethez.




Milyen további terveid, ötleteid vannak, meddig szeretnél még ezzel foglalkozni?



Tervek, ötletek?! Igen, vannak! De most egy kicsit pihennem kell, sajnos elfáradtam. Az elmúlt 2 évben éjszakánként volt csak módom a hobbymnak élni, 2 és 4 éves fiaim nem engedik, hogy napközben csak egy pillanatra is leüljek! Így még adok magamnak egy, másfél hét pihenőt, töltődöm egyet a szüleimnél, új mintákat keresgélek, nézegetem a korábbiakat és újra a régi leszek. Szeretnék a karácsonyra megfelelően felkészülni, hogy mindenki találjon ismét valami újdonságot nálam!


Köszönöm hogy válaszoltál a kérdésekre, további sok sikert kívánok Neked!

Elérhetőségért KATTde!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése